A Földművelésügyi Minisztérium Eredetvédelmi Főosztálya a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek, valamint a szeszes italok földrajzi árujelzőinek oltalmára irányuló eljárásról és a termékek ellenőrzéséről szóló 158/2009. (VII. 30.) Korm. rendelet 8. §-a alapján, az Európai Unió más tagállama vagy harmadik ország által benyújtott PDO-FR-0202-AM – 18.5.2017  számú kérelmet az alábbiakban megjelenteti.

Az Európai Unió Hivatalos Lapjában való megjelenéstől – 2018. február 3. - számított két hónapon belül írásban kifogást nyújthatnak be, a Magyarország területén lakóhellyel rendelkező természetes személyek, vagy Magyarország területén székhellyel jogi személyek, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, akik felszólalásukban a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek minőségrendszeréről szóló 1151/2012/EU rendelet 10. cikk (1) bekezdésének a)-d) pontjai valamelyikét bizonyítani tudják. A kifogást részletes, érdemi indokolással szíveskedjenek alátámasztani.

A kifogást papíralapon és elektronikusan a Földművelésügyi Minisztérium Eredetvédelmi Főosztálynak címezve 1860 Budapest postacímre, továbbá az YRXRoJN8DTNzNDccZXJlZGV0dmVkZWxtaWZvQGZtLmdvdi5odQ== elektronikus címre kell megküldeni.