A Földművelésügyi Minisztérium Eredetvédelmi Főosztálya a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek, valamint a szeszes italok földrajzi árujelzőinek oltalmára irányuló eljárásról és a termékek ellenőrzéséről szóló 158/2009. (VII. 30.) Korm. rendelet 8. §-a alapján, az Európai Unió más tagállama vagy harmadik ország által benyújtott PGI-ES-02157 – 2016.7.1. számú kérelmet az alábbiakban megjelenteti.

 

A jogos gazdasági érdeküket igazoló személyek a kérelemben foglaltakkal kapcsolatos kifogásaikat a bejelentésnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában való megjelenésétől (2017.09.30.) számított két hónapon belül írásban nyújthatják be a Földművelésügyi Minisztérium Eredetvédelmi Főosztályára (1860 Budapest).