A Földművelésügyi Minisztérium Eredetvédelmi Főosztálya a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek, valamint a szeszes italok földrajzi árujelzőinek oltalmára irányuló eljárásról és a termékek ellenőrzéséről szóló 158/2009. (VII. 30.) Korm. rendelet 8. §-a alapján, az Európai Unió más tagállama vagy harmadik ország által benyújtott PGI-IT-01038-AM01 – 2017.5.5.  számú kérelmet az alábbiakban megjelenteti. 

Az Európai Unió Hivatalos Lapjában való megjelenéstől – 2017. november 18. - számított két hónapon belül írásban kifogást nyújthatnak be, a Magyarország területén lakóhellyel rendelkező természetes személyek, vagy Magyarország területén székhellyel jogi személyek, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, akik kifogásukban bizonyítani tudják, hogy az elnevezést jogszerűen, elismerten és gazdaságilag jelentős módon használják. A kifogást részletes, érdemi indokolással szíveskedjenek alátámasztani.

A kifogást papíralapon és elektronikusan a Földművelésügyi Minisztérium Eredetvédelmi Főosztálynak címezve 1860 Budapest postacímre, továbbá az WIQYevhc3ZOZZXJlZGV0dmVkZWxtaWZvQGZtLmdvdi5odQ== elektronikus címre kell megküldeni.